Délnyugat - Dublin. A katedrálist Dublin ír-viking királya, Selyemszakállú Sitric és Dublin első püspöke, Dunan alapította. John Cumin angol-normann érsek átépítette 1186-ban. Ma az anglikán ír egyház dublini és…
Fedezze fel az elbűvölő Zakynthos szigetét. Magyarországról közvetlen charterjárat indul az Ión-tenger legdélibb szigetére. Alig kétórás repülőút után egy másik dimenzióba kerülhetünk, ami rabul ejti az idelátogatót. Zakynthos a jón-szigetek közül a legrégebbi…
Petrával kapcsolatban az a helyzet, mint Velencével (Venezia), amit erről írni lehet, azt már valahol valaki le is írta, így én most erre sok energiát nem fordítok, ha valakit komolyan érdekel, majd megnézi a neten. Azt meg külön díjazni kéne, ha valaki olyan fotót…
Az Aggteleki és a Jósvafői szakaszt jártuk be, egyszerűen csodálatos! A túra hossza: 1 400 m A túra időtartama: kb. 60 perc A Baradla-barlang jósvafői bejáratától induló, és ugyanoda visszaérkező túra hossza oda-vissza…
A XI. században a prágai vár köré épült települések lakói már a Moldva jobb partján is kezdtek házakat építeni. Így jött létre az Óváros is. A középkorban a városrész két külön zsidó közösségnek, az askenáziaknak és a szefárdoknak az otthonává vált…
Verdun (1970-ig: Verdun-sur-Meuse) észak-kelet Franciaország Lorainne régiójában, Meuse megye legnagyobb városa (a megye székhelye mégsem Verdun, hanem Bar-le-Duc). A várost a gallok alapították, a kelta („Dunum”) és a latin („Verodunum”)…
A város három közlegelője közül a St. Stephen Greent 1644-ben zárták körül. A 9 hektáros földet Lord Ardilaun, a Guinness család egyik tagjának adományából alakították át a mai parkká (1880). A virágágyások, fák, a szökőkút és a tó közt…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most Grác egy egészen más részére látogatunk el. Grác Bécs után az egyik legfontosabb tudományos és technológia központ, de ugyanez vonatkozik a művészetekre is. Az alapokat János főherceg tette le Grácban, mikor…
Santiago de Compostela városa Spanyolországban, Galícia tartományban helyezkedik el, annak fővárosa. Híres katolikus zarándokhelyként ismert. A mai város már a római korban létezett. A Gallíciai provincia legfontosabb kikötője volt. A legenda…
Már legalábbis nekünk embereknek, a tevéknek már nem biztos, hogy olyan jó. De legalább úgymond emberközelbe kerülhetünk egy olyan állattal, amit eddigi életünk során max. az állatkertben láthattunk…
Dublin - a főváros. Hét évszázadon át Dublin vára az angol uralom szimbóluma volt. Az angol-normann erődöt a 13.században építették. Az eredeti szerkezetből csak a Record torony (1258), valamint a Lőportorony bütüje maradt meg. Egy 1684-es tűzvész…
Caius Cestius egy gazdag, de nem túl jelentős, magas rangú köztisztviselő (praetor) volt a krisztus előtti 1. században. A Kleopátra-affér miatt abban az időben nagy divatja volt Egyiptomnak és Caius elhatározta, hogy megéppítteti saját piramisát…
A Jungmann tér névadója Josef Jungmann (1773-1847) a jelentős nyelvész és szótárszerkesztő, akinek a szobra a tér közepén áll. Sokkalta érdekesebb viszont az Adria-palota (Palác Adria), ami teljesen lenyűgözött minket. Olyan sokféle díszítő…
A kápolna létrejöttét Makay György, egykori mohácsi plébános alapítványa ihlette, ugyanis 1784-ben bekövetkezett halálakor felbontott végrendeletében ez állt: saját tulajdonát képező kertjének haszonélvezete fejében a mindenkori mohácsi plébános…
Ez a szálloda - a különböző internetes portálok értékeléseiben - kapott már hideget-meleget egyaránt, de mielőtt mégis ezt választottuk volna, utána néztünk a többinek is, amik viszont csak hideget kaptak, szóval maradt a dolog kétesélyes. Gyorsan hozzátesszük…
Történelem leckénket 1957-nél hagytuk abba, amikor Habib Bourguiba ( الحبيب بورقيبة ), teljes nevén Habib Ben Ali Bourguiba, a franciákat elűzve, a Tunéziai köztársaság elnöke lett. Nagyon érdekes és mozgalmas életet élt, ezért megpróbáljuk…
Mohács legrégebben alapított kápolnája. A település valamikori déli szélén, a korábbi temető helyén épült 1710-ben. Az egykori temető helyére utal az épületet körülvevő néhány sírkőtöredék. A kápolna névadója, Rókus (1195-1227) gazdag francia…
Sziasztok, Gábor vagyok! Folytattam az osztrák kastély és vár vadászatomat és több elő is került belőlük, ezek közül az egyik ez a kastély. Elolvasva a történetét, finoman fogalmazva is eléggé zaklatott volt, pedig relatíve nem olyan régi, mint sok vár, amit már meglátogattam…
Észak - Írország. Antrim megye A város egy masszív vár köré épült ki, amit még John de Courcy építtetett 1180-ban, hogy megvédje a Belfast Lough bejáratát. De Courcy volt az angol-normann seregek vezetője, akik megszállták Ulstert, miután Strongbow délen elfoglalta Leinstert…
A mecsetet 1963-ban emelték, természetesen Bourguiba tiszteletére, Taieb Bouzguenda építész tervei alapján, akit a fővárosban, Tuniszban található Hammouda pasa mecset ihletett a tervek elkészítésekor. Az ima-terem befogadóképessége eléri az 1000 hívő számát…
Sziasztok, Gábor vagyok! Az 5. napon ellátogattunk a Szepesség egyik legismertebb, leghíresebb városába. Ezekkel a szepességi városokkal az a baj, hogy viszonylag egyformák, megmaradt a főtér és környéke, azon túl rendszerint valami randa…
A diadalívet a Krisztus előtti I. században, 29 és 27 között emelték Salvia Postuma Sergia rendeletére, tisztelegve a család három fivére előtt, akik fontos pozíciókat töltöttek be a Római Birodalomban. A bordázott oszlopos diadalív kicsi, rajta…
Muszáj, hogy pár szóban kitérjünk a Plitvicei-tavak Nemzeti Park történelmére is. 1979 óta, tehát a Nemzeti Park alapítása után 30 évvel a park felkerült az UNESCO Világörökségének listájára is, ahová szinte az elsők között került fel, már ami a parkokat illeti. 10…
Sziasztok, Gábor vagyok! Itt egy példa arra, hogy egy kis odafigyeléssel egy ipari létesítmény is turisztikai célponttá változtatható. A vízi erőmű ugyanazon a Feistritz folyón helyezkedik el, amelyik táplálja a Stubenberger tavat, majd…
A város alapításával és nevével kapcsolatban többféle elmélet is létezik, valamint mind a mai napig vita tárgyát képezik. Az egyik szerint: Monastir az egykori római város, a krisztus előtti IV.században alapított Ruspina romjaira épült. Maga…
Shannon vidéke. Limerick megye. Az ország 3. legnagyobb városát a vikingek alapították. A stratégiailag jó helyre, a Shannon folyó partjára épült Limerick virágzott a normannok alatt, de később az angol elnyomás céltáblája lett. A boyne-i csata után Jakab csonka serege itt keresett menedéket…
Köszönjük M. D. Lilinek, aki 3600 HUF feltöltésével segítette elő, hogy ma egy hosszabbat beszélgethettem Ferenccel és egy kicsit Istvánnal is. Az idő kegyetlen, nagyjából reggel négyig van esélyük aludni, aztán annyira hideg lesz, hogy kénytelenek felébredni…
Sziasztok, Gábor vagyok! Johnsdorfban van egy másik kastély is, ez a Schloß Hantberg, amely a Hantberg nevű hegyre (dombra) épült, így kapta ezt a nevet. Erről a kastélyról nem sok mindent tudtam meg, csak annyit, hogy 1980-ban Elfriede…